-          Volt szerencséje találkozni Amy Sackville-lel az idei áprilisi Könyvfesztiválon?

Amy Sackville, aki az áprilisi Könyvfesztiválon az elsőkönyves szerzők között volt, az Angol-Amerikai Intézetbe is ellátogatott a British Council szervezésében. Régebben a British Council komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a kortárs brit kultúra Magyarországon belül több helyre is eljusson: irodalmi felolvasásokat szerveztek országszerte, kortárs táncegyütteseket hívtak meg. Most tavasszal Amy Sackville budapesti programjába beillesztettek egy délelőttöt, amikor az ELTE-re látogatott. Az Anglisztika Tanszéken éppen folyó egyik szeminárium látta vendégül, ahol kortárs brit nőírókról volt szó egész félévben, így Szalay Krisztina tanárnő valóságos élő kortárs nőírót is be tudott mutatni a diákoknak.

-          Miért ezt a könyvet választotta előadása alappilléréül?

Kapóra jött, hogy a kortárs brit irodalom oktatását olyan szerző művével mutathatom be, akiről esetleg már hallottak tavaszi látogatása során. Arról is szó volt tavasszal, hogy a British Council megajándékozza az Intézet könyvtárát Amy Sackville könyvének több példányával. A mű mellett szólt, hogy egészen friss - mire egy kortárs szerzőről kiderül, hogy valóban elismerik a kritikusok, a művei már rég nem kortársai a hallgatóknak. A könyv nagy erénye az is, hogy bár kortárs, előtérbe helyezi a múltat, így több kapcsolódási pontot nyújt olyan művekhez, amelyekkel a hallgatók már találkozhattak. Amy Sackville eredetileg az angol modernizmusról akart MA-szakdolgozatot írni, ezt a tervét cserélte fel a regényírásra, de ennek folyományaként igen tájékozott az angol modernizmus irodalmában: T.S. Eliot idézeteket használ és írástechnikájában fel lehet ismerni Virginia Woolf hatását is. A regény mintának tekinti azokat a posztviktoriánus regényeket is, amelyek a mai világot a viktoriánus korral összevetve vizsgálják. Ez megkönnyíti a könyv olvasását, könnyebben el tudjuk helyezni a művet az angol irodalmi hagyományban.

-          Előadásában választ keres a kérdésre, vajon miért kell kortárs brit irodalmat tanítani. Ön szerint miért?

Alapvető igénye az embernek egyetemista korában, hogy megértse, mi folyik körülötte. Azért szoktak elbátortalanodni a kortárs irodalom vizsgálata kapcsán az irodalmárok, mert nehéz megállapítani, hogy a rengeteg könyv közül melyikre figyeljünk, ráadásul most  megint elég reménytelen vállalkozás beszerezni a külföldi könyveket a könyvtár számára. Azok az angol művek, amelyeknek lejárt már a szerzői joga, legalább az interneten hozzáférhetők. Éppen ezért lehet, hogy nem is tartható sokáig a kortárs irodalom tanítása. Mégis nagyon fontosnak tartom, hogy amíg lehet, legyen is szó a kortárs brit irodalomról. Ha egy másik kultúra megismerésével foglalkozunk, akkor azt is érdekes megvizsgálni, hogyan látja önmagát az a kultúra: mi fontos most és mire emlékszik szívesen a múltjából. Ez útmutatásul szolgál nemcsak a tanulmányozott kultúra, hanem saját valóságunk feltérképezéséhez is.

(az interjút Takács Nóra készítette)

 -          Szakmai pályafutása során sok külföldi országban járt, nagykövetként is dolgozott. Mi az, ami mégis Magyarországon tartja? Mi húzza a szívét az ELTE-hez?

Az ELTE-hez még csak azt sem mondhatnám, hogy húz a szívem, ugyanis én ide születtem. 18évesen, mikor bekerültem az egyetemre, az ELTE-re kerültem, és azóta tart ez a kapcsolat. Én ebbe beleszülettem, nekem ez a természetes közegem 18éves korom óta. Az, hogy én vargabetűket tettem és itt-ott, másfelé is jártam, de mindig, amikor elkerültem innen külföldre, én közben fizetés nélküli szabadságon voltam, tehát az itteni állásomat soha nem adtam fel.

-          Az előadása címe: Aranykor – Nyelvoktatásunk két évtizede: 1989-2009. Mi aranyozta be ezt a 20évet?

Azt nem állítom, hogy Magyarország 20éve be lett aranyozva, mert tudjuk jól, hogy tele volt konfliktussal és problémával, de ami az idegennyelv-oktatást illeti ez mégiscsak aranykor. Annyi minden történt az elmúlt 20évben, különböző idegennyelv-oktatással kapcsolatos programok, hogy nem lehet mást mondani róla. Nyilvánvalóan nem azt mondom, hogy mi, angoltanárok vagyunk ennek a megteremtői, hanem azt hogy Magyarország történelmi fordulatot hajtott végre ’89-ben. Megnyíltak a határok, tulajdonképpen Magyarország nyugati határa az Atlanti-óceán, keleti határa a Fekete-tenger, és ez annyit jelent, hogy az emberek rájöttek arra, hogy idegennyelv tudás nélkül nem tudnak boldogulni. Tehát, könnyű manapság embereket idegennyelvre, főleg angolra, tanítani, hiszen olyan erős motivációval érkeznek már az első angolórára, hogy azt mondom nehéz lenne nem tanítani őket.

-          Miért tartja fontosnak a szak 125éves születésnapjának a megünneplését, magát a konferenciát?

Az ünnepek rettentő fontos szerepet játszanak az életünkben, nem véletlen, hogy az emberek megünneplik a születésnapjukat, névnapjukat, karácsonyt, ugyanis ezek mindig a biztos pontok. Mindig van valami, amit várhatunk. Amikor egy intézményről van szó, ami 125éves lesz, akkor úgy érzem, hogy mindenki örül annak, hogy együtt ünnepelhetünk és elkezdhetünk egy újabb 125évet.

 (az interjút Takács Nóra készítette)

 -          Mi az a 3 dolog amit feltétlenül tudnunk kell Aldous Huxley-ról?

Nem kell, de talán érdemes tudni Huxley-ról az alábbiakat:
1. Aldous Huxley nem egykönyves író. A közismert Szép új világgal együtt összesen tizenegy regényt írt, melyek közül legalább a Pont-ellenpont, A vak Sámson és a Sziget című könyveiről illik tudni. Az utópikus-disztópikus műfaj mellett az eszmeregény/esszéregény (novel of ideas) területén és az elbeszélő próza zenei strukturálásában Thomas Mann teljesítményéhez foghatót alkotott.
2. Aldous Huxley irodalomtörténetileg különösen nehezen besorolható regényíró. Amit négy évtizedes írói pályája során létrehozott, az híd a hagyományos, 19. századi realizmus, a modernista és a posztmodern regény között.
3. Aldous Huxley sohasem járt Magyarországon, de mindig itthon volt nálunk. Ő az az angol író, akit a Nyugatosoktól máig valahogy mindig mindenki a magáénak érzett. A politikai jobb- és baloldal csakúgy, mint a szabadelvű és a konzervatív olvasó, sőt még a politika minden formáját gyanakvással szemlélő fiatal lázadó is.

-          Mi lesz előadásának vezérszála?

Lehet, hogy a műfordítás mint olyan lehetetlen vállalkozás, de Huxley-t nemcsak lehet, hanem kell is fordítani. Még akkor is, ha az eredmény időnként némileg kiábrándító. Mindezt a 2000-es években elindított életmű-sorozat szerkesztőjeként végzett munkám során gyűjtött példákkal igyekszem majd szemléltetni.

-          Legutóbbi publikációiból kiderül, hogy jelenlegi kutatásának középpontjában Huxley áll. Miért tartja érdekesnek őt?

Általában Huxley időszerűsége miatt, személy szerint pedig azért, mert Huxley-kutatásaim eredményeinek közzétételével a szűkebb szakma mellet talán a szélesebb olvasóközönséget is sikerül megszólítanom.

(az interjút Takács Nóra készítette)

 -          Mikor döntötte el, hogy angoltanár lesz?

Az egyetemi tanulmányaim alatt mindvégig tanítottam, a vizsgatanításomon Medgyes Péter, aki egyik kedvenc tanárom volt, ajánlott nekem állást. Másik szakom filozófia lévén egyszerűen az akkor életképesebbnek látszó utat választottam.

-          Ön mit gondol az előadásának témáját adó kérdésről: az angoltanárok különböznek a más tárgyakat tanító tanároktól? (Ha igen, miben?)

Az angol tanárok nagyon jó fejek, de a tréfát félre téve valóban vannak az angoltanári szubkultúrának bizonyos sajátosságai. Az angoltanítás egy jelentős világméretű szolgáltatási tevékenység, amely fejlett technikai kultúrával, infrastruktúrával, szakirodalommal és sajátos szubkultúrával rendelkezik. A Magyarországon tanító angoltanárok ennek a szubkultúrának is részesei, nem csak a hagyományos magyar tanári szubkultúrának egyszerűen azért, mert majdnem mindannyian dolgoznak a magánszférában is, illetve ennek a szubkultúrának a sajátosságai beszivárogtak a képzésbe és a szakmai szervezetekben is erőteljesen jelen vannak. Erre találunk közvetett bizonyítékokat a kutatásban is.

-          Mit jelent Önnek a 125éves konferencián előadást tartani? Milyen emlékezetes élmények kötik az ELTE-hez?

A konferencián félek az érdektelenségtől. Amúgy az ELTE Angol-Amerikai Intézet munkatársának lenni számomra öröm és megtiszteltetés. Különösen szeretem a Nyelvpedagógia Tanszéket. Az ELTE-n négy különféle szakot is kipróbáltam, az angol szak mindig is messze világított az oktatói egyéniségek, a kommunikációs kultúra, a következetesség és átláthatóság szempontjából. Sajnálatos, hogy eltömegesedtünk. Mikor én jártam egyetemre, csak tanszék voltunk, ahol az oktatók karácsonyi műsorral készültek a szórakoztatásunkra. Takács Ferenc  és Nádasdy Ádám produkcióira máig emlékszem. Akkoriban tanszabadság sem volt még, állandó csoportokban tanultunk, ami nagyon megkönnyítette az intézményi szocializációnkat. Emlékszem, ahogy éjszakába nyúlóan együtt készültünk a rettegett nyelvészet vizsgára az egyik csoporttársam szüleinek lakásán, ahová Nádasdy eljött, hogy a kérdéseinkre válaszoljon. Géher István szemináriumaira is emlékszem, meg az öntött vas hamutartójára, amiben egyik cigit nyomta el a másik után. A 80-as évek elején az angol nyelv sajátos kulisszát teremtett, ahol jobb volt az élet, mint a körülöttünk lévő világban.

(az interjút Takács Nóra készítette)

 -          Ha jól tudom, Belfastban szerezte meg a doktori címét. Hány évet töltött Írországban?

Írországban majdnem 5 évet töltöttem. Mint doktorandusz hallgató kerültem ki Észak-Írországba, a Queen’s University of Belfastba. A doktorimat az ELTE-n kezdtem, de mivel az írásos anyagok legtöbbje Dublinban volt megtalálható, ezért úgy döntöttem, hogy muszáj kimenni. (nevet) Végül megpályáztam egy ösztöndíjat és így kerültem ki Belfastba.

-          A kutatásai a modern ír irodalomra fókuszálnak, miről szólt a legutóbbi munkája?

A legutóbbi munkám nagyon érdekes volt, egy zágrábi konferenciára készítettem előadást, melynek alapja Glenn Patterson Number 5 című munkája. Glenn Patterson egy észak-ír író, ebben a művében egy ’56-os magyar menekült írországi kalandjait dolgozza fel. Glenn Patterson egyébként már járt Magyarországon és így kíváncsi voltam, hogy ez mennyire befolyásolta őt a témaválasztásában.

-          Pár mondatban elmondaná miről fog szólni az előadása?

Az ír stúdiumoknak több évtizedre visszatekintő hagyománya van már az ELTE-n. Ezért szeretnénk elindítani egy európai egyetemek közötti együttműködést. Ennek a lehetőségeiről, nehézségeiről és szépségeiről szeretnék beszélni.

A SEAS konferencia apropója a tanszék 125 éves fennállása, s annak megünneplése. Véleménye szerint miben rejlik a konferencia jelentősége?

A konferencia jelentőségét abban látom, hogy lehetőséget ad annak bemutatására, hogy az évek során miként alakult az angol-amerikai kutatási terület, mi a mai helyzete, feladata és lehetősége Egyetemünkön és a világban. Szeretnénk a konferencia keretében az érdeklődök számára bepillantást engedni az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelt anglisztika és amerikanisztika részterületeinek új és fontos tudományos elméleteibe, kutatási témáiba, gyakorlati eredményeibe.

Hogyan látja az angol szak múltját, jelenét, és jövőjét?

Megtisztelő érzés egy 125 éves múlttal rendelkező intézethez tartozni, amely mindig is a hazai anglisztika-amerikanisztika élvonalába tartozott. Úgy vélem, a hagyományok megőrzése és tiszteletben tartása és a folytonos megújulás egyaránt fontos; ezt a tanításban is igyekszem megvalósítani. Bízom benne, hogy az intézet továbbviszi a hagyományokat, az eddig felhalmozott oktatási és kutatási tapasztalatokat és ehhez a szükséges szellemi és anyagi erőforrásokkal a jövőben is rendelkezni fog.

Amennyiben egy rövid ismertetőt kéne adnia a konferencián tartandó előadásáról, mit mondana?

A konferencián keresztmetszetet szeretnék nyújtani az általam eddig feldolgozott területekről és a folyamatban lévő kutatásaimról. Fő kutatási területem a természet ábrázolása Shakespeare műveiben, egyszersmind a természet fogalma Shakespeare-nél és a reneszánsz világképben.  A téma rendkívül szerteágazó, ez adja szépségét és bonyolultságát is. Sok minden beletartozik, kezdve magával az emberrel. Az emberi természet központi jelentőségű Shakespeare-nél, akárcsak a természetfeletti „mibenvalósága” és a vele való kapcsolat, ami gyakran vezet a mágia és a boszorkányság bizonytalan mezsgyéjére.

Vagy akár a tragédiák alap-paradoxonának tárgyalása is idetartozhat: a determináció és szabad akarat kettőssége. A megválaszolhatatlannak tűnő kérdés, hogy a tragikus hős bűnös-e vagy ártatlan, felelős-e döntéseiért vagy felsőbb erők befolyásolták azokat? Ez a folytonos vívódás szintén a „természetfeletti” és az ember kapcsolatáról szól, az ember helyéről a világban, lehetőségeiről, választásairól, az emberi tudás határait feszegetve.

A „természetfeletti” jelenléte ugyanakkor nem korlátozódik a tragédiák világára, hanem más műfajokban is meghatározó szerepet kap, amelyek közül az előadásomban egy komédiát (Szentivánéji álom) és egy regényes színművet (A vihar) fogok vizsgálni a Macbeth mellett.

A metamorfózis mint metafora vizsgálata is e körben említhető, hiszen gyakran az a benyomásom Shakespeare-t olvasva, hogy szinte minden folyamatosan változik, (át)alakul, semmi sem állandó, még a szereplők identitása vagy tulajdonneveik sem, és ebben az örökös változásban legfeljebb csak a színház adja a pillanat állandóságának illúzióját.

Mennyiben más Ön számára egy szokványos egyetemi órát megtartani, mint egy ELTE angol szakos konferencián előadást tartani?

A fenti megközelítési aspektusok nagyjából tükrözik, milyen témájú és hangulatú kurzusokat tartok a mostani szemeszterben. Ezek megtervezésekor próbálok egyre újabb és érdekesebb részterületeket „célba venni” a természet határtalan birodalmában, és igyekszem mindezeket a hallgatók számára is vonzóvá tenni.

Mivel a vizualitás egyre fontosabb szerepet játszik napjaink kultúrájában, tanári MA-s kurzusomat a Shakespeare-illusztrációkra koncentrálva szerkesztettem egybe, azzal a céllal, hogy a leendő, illetve a már most is oktató kollégákkal együtt közösen gondolkodjunk azon, hogyan lehetne a mai felnövekvő generáció számára jobban testközelbe hozni, még inkább vonzóvá tenni a Shakespeare-műveket.

Az angolszak 125 éves évfordulójára rendezett konferencián az általam eddig vizsgált tudományterületek eredményeit röviden összefoglalva, Fuseli képei segítségével igyekszem bemutatni a természetfeletti szerepét a már fent említett három drámában.

Sok laikus talán úgy gondolhatja, Shakespeare életművét már minden aspektusból alaposan kivesézték. Lehet még új kritikai megközelítést, más szempontot számításba venni?

Kétségtelen, Shakespeare életművét már sokan, sokféleképpen elemezték, számtalan könyv, előadás vagy tudományos dolgozat szól erről. Ugyanakkor az, hogy többen beszélnek ugyanarról, nem jelenti azt, hogy ugyanazt is mondják. A valóban fajsúlyos témákban – márpedig Shakespeare munkássága ilyen – mindig találhatók új aspektusok, a korábbiaktól eltérő hangsúlyok, vagy kevéssé feltárt, nem kellően kitárgyalt összefüggések. Ezek kutatása és tanítása továbbra is szakmai kihívást jelentő feladat.

Köszönöm a beszélgetést.                        

 Mi az, ami hangsúlyos, és mi nem az angolban

—         Él bennem egy olyan sztereotípia, miszerint a nyelvészek rendkívül reális emberek. Ön egyet ért ezzel?

Természetesen fekete-fehér nincsen, de az biztos, hogy a nyelvészek fél lábbal kilógnak a bölcsészkarról.

—          Az angolt, mint idegen nyelvet elsajátító (magyar) tanulóknak nehézséget okoz-e a hangsúlyozás?

Az előadáson a szóhangsúlyról fogunk beszélni. Ez nyilvánvalóan nehézségeket okoz, hiszen a magyarban nincs szóhangsúly. Emellett az angol szavakban a szóhangsúly nem mindig ugyanoda esik, ráadásul beszélhetünk főhangsúlyról és mellette kisebb hangsúlyról is, melyeknek megkülönböztetése újabb nehézségeket eredményez.

—         Miben fog különbözni ez az előadás, egy szemináriumi órától?

Itt az igazat fogjuk elmondani. (nevet) Eleinte, mikor a haladó fonológia kurzus indult, kollégáimmal sokat beszélgettünk erről a rendkívül bonyolult témáról, igyekeztünk feltárni az igazságot; ezt osztjuk meg a közönséggel ezen az előadáson.  

 Wordsworth a magyar kulturális emlékezetben

-          Az angol-amerikai intézet professzorai, köztük Ön is, 2008-ban kezdték meg kutatásukat a „Brit irodalom a magyar kulturális emlékezetben” témában. A kutatócsoport tagjaként milyen feladatai vannak?

Feladatom volt a 18. századi és romantikus angol kritikai (irodalomelméleti, retorikai, filozófiai, esztétikai) szövegek magyar fordításainak vizsgálata és előmozdítása. A Magyar Anglisztikai Társaság legutóbbi konferenciáján e témával kapcsolatban jeles fordítók jelenlétében kerekasztal-beszélgetést szerveztem, ahol elméleti és gyakorlati problémákat
beszéltünk meg. Ugyanennek az eszmecserének a keretében recenzáltam a tárgyban megjelent fordítást, ill. előadást tartottam saját fordítási munkámmal kapcsolatban arról, ahogy a fordításirodalom szakkifejezései meghatározzák a magyar kulturális emlékezet számára egyes angol szerzők befogadását. Mindezen elméleti kérdések gyakorlati formában is megjelennek
munkámban, hisz vállalt feladataim közé tartozik S. T. Coleridge Biographia Literaria c. művének fordítása is, mely munka most is folyamatban van, s melyhez az említett kerekasztal-beszélgetés, recenzióírás ill. előadás fontos segítséget nyújtott számos elméleti és gyakorlati kérdés közös végiggondolásával.

-          Előadása Wordsworth alakja köré épül, miért pont őt választotta?

Több okból is. Egyrészt mert régóta olvasom, tanítom, már-már tanulmányozom Wordsworth költészetét (mindig kihívás, és eddigi tapasztalatom szerint mindig meg is éri a fáradtságot, hogy klasszikus szerzőket testközelből és a maguk történeti közegében megértsen - vagy
inkább: megtanuljon élvezni - az ember), és távlati terveim között szerepel egy magyar nyelvű könyvet írni róla, mert úgy gondolom, a hazai irodalmi köztudat számára, minden közismertsége ellenére is, felfedezetlen területet jelent ez a költészet. Másrészt, épp azért gondolom ezt, mert minden közismertsége ellenére úgy tűnik nekem, hogy a magyar irodalmi köztudatból Wordsworth kimaradt - ahogy Burns vagy Byron vagy Ossian vagy akár Keats
vagy Shelley nem, úgy a "tavi költők" csak egy viszonylag tartalmatlan címkét jelentenek. Érdekel, hogy miért van ez így, és főleg az érdekel, hogy miért van az, hogy ha már egyszer ez így történt, miért nem változik ez a helyzet változó ismereteink, ízlésvilágunk, informáltságunk, stb ellenére sem - miért van az, hogy ha egy nagy költő "kimaradt" az élő irodalmi tudatunkból (és vajon ez detektálható egyáltalán?) az már nem is tud bekerülni az aktív irodalmi gondolkodásba, világirodalmi orientálódásunkba? Ha a következő könyvemet magyarul írnám (ami remélem, így lesz), és ha Wordsworthről írnám (ami nem kizárt), akkor ezekre a kérdésekre mindenképp szeretnék választ találni. A konferenciára választott téma tehát ennek a kérdéskörnek az első megközelítése.
De van egy további, lényegében metodológiai oka is ennek a kérdésfeltevésnek: azt is szeretném megvizsgálni, hogy a humántudományokban manapság oly népszerű "kulturális emlékezet" problémafelvetései és történeti módszerei mennyire hasznosíthatók az irodalomtörténész munkájában, közelebbről a recepciótörténet területén. Vajon a történeti vizsgálódás ezen újszerű módja adhat-e választ a magyar Wordsworth-recepció rejtélyeire,
esetleg messzebb vezethet-e a fenti kérdések megválaszolásában, mint a hagyományos recepciótörténeti vizsgálódás.

Shakespeare a karnevál tükrében

-          Az Ön kutatási területe nagy részben Shakespeare-re irányul, árulja el melyik Shakespeare-alkotás áll Önhöz a legközelebb, és miért?

Ezt nagyon nehéz megmondani, mert ha az ember szeret egy szerzőt, akkor általában nem csak egy művét szereti. De ha választani kellene, akkor leginkább a Szentivánéji álom, ami egy egyszerű darab és nagyon egyszerűnek tűnik, de igazából nagyon sok rétege van és nagyon sokfelé el lehet indulni belőle.

-          Ezúttal milyen aspektusból közelíti meg Shakespeare-t?

Az én régi vesszőparipám, ami egy régebb óta folyó kutatásnak a következő fázisa, a bizonyos bahtyini karneválelmélet; hogy hogyan fordítják fel a világot és ennek milyen filozófiai és egyéb mondanivalói vannak; hogy ez hogyan kapcsolódik a rítusokhoz, rituálékhoz. Ami engem különösen izgat, hogy Shakespeare művei hogyan helyezkednek el a korban, tehát a saját korának szövetéből mi az, amit felhasznál Shakespeare, hogy hogyan teszi ezt. Illetve a korabeli populáris kultúrából, amely ugye a karnevállal teljes, mi mindent és hogyan alkalmaz– ez az én érdeklődési köröm.

-          Néhány szóban elmondaná, hogy mi is a karneválelmélet?

Nagyon leegyszerűsítve Mihail Bahtyin orosz tudós volt az, aki ennek az egész karneváli konvenciónak adott egyfajta definíciót és egyfajta struktúrát. Lehet őt kritizálni, és sok hibája van az ő elméletének, de ő volt az, aki a karneváli jelenség mögött keresett egy mélység túrát. Azóta mindenki, aki ezzel foglalkozik, akár Shakespeare-rel akár más szerzőkkel kapcsolatban, hozzá megy vissza. 

-          Milyen témakörben tartja előadását a konferencián?

-          Előadásom címe az Ovidiusi narratívák az angol reneszánsz költészetben. Előadásom fő témája az ezekben a narratívákban megnyilvánuló emberi kiszolgáltatottság, és az a szomorú világkép, ami ellentmond a reneszánszról általában gondoltaknak.

-          Milyen várakozásai vannak a konferenciával kapcsolatban?

-          Azt várom, hogy megtudjam, ki mivel foglalkozik, milyen témakör van szakmai érdeklődése középpontjában.

-          Kiknek a figyelmébe tudná ajánlani előadását?

-          Kifejezetten nem csak a reneszánsz kutatóinak figyelmébe ajánlom. Nem szeretném, ha csak a szűk szakmához szól az előadásom.

-          Hogyan látja az irodalomoktatás helyzetét?

-          A pár évvel ezelőtti, Sarbu professzor által szervezett konferencián elhangzottakhoz képest nem látok jelentős változást. Visszaszorulóban van az a fajta tudás, amit csak az irodalom tud közvetíteni. Más lett a fiatalok műveltségének a szerkezete.

Toleranciára nevelés az angol és amerikanisztika szakos bölcsész- és tanárképzésben

-           Ön a nyelvoktatás, tanárképzés szekció keretein belül tart előadást a SEAS konferencián. Milyen kihívásokkal szembesült az elmúlt időszakokban a bölcsész- és tanárképzés terén?

- Az elmúlt években az alapképzésre bekerülő hallgatók felvételi nélkül jönnek hozzánk, és gyakran nem sok elképzelésük van arról, hogy mi is az angol szak. Az is egyértelműen látszik, hogy még a középiskolákban jó angolosnak számító diákok nyelvtudása angol szakos hallgatóként nem elégséges. Az iskolákban a kevés óraszám miatt nincs elég idő és lehetőség precíz és - legalább középhaladó szinten - választékos nyelvhasználat elsajátítására, ezért a szakmai angol nyelvhasználat nagy kihívások elé állítja a hallgatókat.

Az idők változása viszont a tanároknak jelent kihívást: Manapság az emberek sokkal inkább vizuálisan orientáltak, mint korábban. Nehezebb rávenni a hallgatókat az olvasásra még a Bölcsészkaron is. Tőlünk is függ, hogy mennyire tudunk megújulni és az is, hogy hogyan tudjuk őket motiválni.

-           Milyen tapasztalat, közvetlen élmény inspirálta előadása témaválasztásában?

- Régóta foglalkoztat, hogy az egyetemi oktatásnak a tudás-átadáson kívül fontos feladata a fiatal felnőttek személyiségfejlesztése is. A leendő idegennyelvi szakemberek munkájuk során sokszor fognak szembesülni olyan konfliktusokkal, amelyeket az emberek (és nemzetek) közötti kulturális különbségek okoznak. Ezek megértéséhez, kezeléséhez nem elég a puszta tudás; attitűdöket, készségeket is el kell sajátítani, kritikusan gondolkodó, nyitott és toleráns értelmiségivé kell válni.  Az idegen nyelvi képzéseknek nagy a felelőssége abban, hogy ezekre felkészítsük a hallgatókat.  A különbségeket, másságot esetenként nehéz lehet megérteni, feldolgozni, elfogadni. Ezt mutatja, hogy bizony nem egyszer találkoztam elutasító, diszkriminatív véleményekkel a hallgatók körében. Örülök, hogy az elmúlt időben tanszékünkön sokat beszéltünk arról, hogy mi lehet a mi szerepünk a nyitottságra és toleranciára nevelésben. Sokan foglalkozunk ezzel az óráinkon akár a témaválasztáson, akár a feldolgozási módokon keresztül. Készítettünk egy antidiszkriminációs nyilatkozatot is, mely a honlapunkon is fent van ( http://delp.elte.hu ), sőt ennek alapján az intézet is készített egy hasonlót, mely a http://seaswiki.elte.hu/administration oldalon található. Ez jó kezdet a tudatosság fejlesztésében.

-           Véleménye szerint mennyire toleránsak a jelenleg bölcsész- és tanárképzésben résztvevő hallgatók?

- Ahogy másban sem, ebben a kérdésben sem lenne szerencsés általánosítani. Az azonban biztos, hogy az elmúlt években több intoleráns, kirekesztő megnyilvánulással találkozom, mint korábban. Ez persze nemcsak a hallgatók körében figyelhető meg, hanem a társadalom egészében itthon és külföldön is. Csak szomorúnak találom, hogy a leendő értelmiségiek körében is előfordul.

-           Amennyiben három érvet kéne felhoznia amellett, hogy érdemes megtekinteni az előadását, mely három érv lenne az?

1., Az előadásom címe: Toleranciára nevelés az angol és amerikanisztika szakos bölcsész- és tanárképzésben. Vitatott kérdésről szól, hiszen sokan úgy tartják, hogy az egyetemi oktatásban nincs helye a nevelésnek.

2., Egy a kollégák körében végzett kutatás eredményeit mutatom be, így képet adok arról, hogyan vélekednek minderről az Angol-Amerikai Intézet oktatói.

3., Bemutatom, hogy az Ausztrál Stúdiumok Programja milyen szerepet tölt be a toleranciára nevelésben.

-           Végezetül egy személyesebb jellegű kérdés: ha ideje engedi, milyen más SEAS konferencián tartott előadást tervez megtekinteni?

 - Még nem láttam a részletes programot, de ezek a konferenciák mindig nagyon jó alkalmat adnak, hogy más tanszékeken, más szakterületeken dolgozó kollégák munkájáról újdonságokat tudjak meg, ezért most is szeretnék több, a saját területemtől távolabb eső témájú előadást meghallgatni.

-           Milyen témában tartja előadását a konferencián?

- Terror és Drogok: Derrida és az Immunrendszer.

-          Előadásának címe figyelemfelkeltő lehet még azok számára is, akik nem elsősorban az irodalomtudomány témakörében tartott előadások miatt látogatnak el a konferenciára. Miért adta ezt a címet előadásának?

- Szegeden voltam egy Terror(izmus) és Esztétika konferencián, ahol angolul adtam elő erről a témáról. A cím egyrészt figyelemfelkeltés, másrészt az előadás tartalmára utal. Derrida a 9/11 terrortámadást követően egyre gyakrabban nevezi a terrorizmust a demokrácia szükségszerű, ,,autoimmun" folyamatának. A fogalom alapja egy metafora, amely hasonlóságot tételez a politikai test és az emberi test immunrendszere között. Az autoimmunitás metaforája azt sugallja, hogy a demokrácia egy olyan folyamat, amely megsemmisülésének lehetőségére is nyitott. Derridát azonban már jóval a 9/11-es terrortámadások előtt foglalkoztatta az immunrendszer, ekkoriban azonban még óvakodott attól, hogy ezt az orvosi kifejezést átpolitizálja. Az 1989-es ,,A drogok retorikája" c. esszében például hosszan beszél az AIDS-ről, de figyelmeztet rá, hogy a vírus politikai metaforaként való értelmezése beláthatatlan következményekkel jár. Valóban joggal tehetjük fel a kérdést: miben különbözik az autoimmunitás metaforája a vírusétól? Mik az etikai tétjei a ,,társadalmi test" metaforájának? A terror metaforái alapján beszélhetünk-e a metaforák terrorjáról? Az előadás többek között ezeket a kérdéseket járja körül, felhasználva az immunrendszer (ezen belül pedig az autoimmunitás és az AIDS) orvosi meghatározásait is.

-           Azok számára, akik nem jártasak Derrida munkásságában, hogyan mutatná be őt?

- Jacques Derrida (1930-2004) francia filozófus a dekonstrukció nevű filozófiai és irodalomelméleti irányzat legfontosabb képviselőjeként ismert. A dekonstrukció kritikus minden olyan természetesnek, nyilvánvalónak tűnő autoritással, kategóriával és hierarchikus ellentétpárral szemben, amely a nyugati gondolkodást egészen a huszadik század második feléig meghatározta. Kritikáját kezdetben szoros szövegolvasáson keresztül gyakorolta, tehát a klasszikus szerzők olvasása során kizárólag a szövegre fókuszált, hogy megmutassa, a szöveg retorikája, vagyis az, amit a szöveg ,,csinál”, sok esetben aláássa azt, amit mondani látszik. Gyakran rámutat, hogy a szöveget szervező hierarchikus ellentétpárok nem tarthatók fenn, hogy ami a ,,negatív”, az lehetőség feltétele a ,,pozitívnak”, hogy a szöveg állandóan újragenerálódó ,,jelentései” (mivel meghatározásukban semmiféle külső autoritásra nem támaszkodhatunk) végső soron eldönthetetlenek. A dekonstrukció azonban mégsem egy ,,módszer”, nem lehet ,,alkalmazni”, hanem inkább egyfajta odafigyelő tiszteletet jelent a szöveg mindenkori ,,szingularitása”, ,,mássága”, játéka iránt. Mivel különös hangsúlyt fektet a kijelentések performatív erejére (vagyis arra, hogy a szavak egyben tettek is), a dekonstrukció sok esetben erőteljes politikai kritika is, s így semmi esetre sem nevezhető ,,nihilistának”. Derrida életének második felében jórészt etikai kérdések felé fordul (különösképpen az ,,igazságosság” és a ,,szingularitás” problémája foglalkoztatja), gyakorlati etikája azonban olvasás etikájából is levezethető.

-           Előadása mellett elnökként fog részt venni egy irodalomtudomány fontosabb kérdéseit tárgyaló kerekasztal beszélgetésen. Miben nyilvánul meg elnöki szerepe a kerekasztal beszélgetésnél?

- Előreláthatólag fogok tartani egy 5-10 perces bevezető előadást, amelyben az irodalomelmélet intézményesülését, valamint az irodalomelmélet, a kultúratudományok, és az anti-elmélet képviselőinek álláspontját ismertetem. Ezen kívül felvetem a kérdést, mi a humán tudományok tanításának szerepe az egyetemen, és tágabb értelemben a mai világban. Ezt követően elsősorban moderátori szerepet fogok betölteni.

 A tér visszhangja a disztópikus irodalomban

Milyen előadásra számíthatunk és mit rejt ez a sejtelmes cím, erről kérdeztük Benczik Verát.

-     A tér visszhangja a disztópikus irodalomban', ez a címe az Ön előadásának. Az első amit megkérdeznék, hogy egy irodalmi művet fog-e választani és arról beszélni vagy több művet összehasonlítani?

A hangsúly az előadásomban a térvisszhangon lesz, nem az egyes műveken, így több művet fogok említeni, és ezek segítségével próbálom feltérképezni a jelenséget.

 -    Nyilván angol nyelvű könyvet fog választani, de lesz az előadásában valamilyen utalás magyar esetre, esetleg magyar disztópikus műre?

Alapvetően angol nyelvű "szövegekkel" foglalkozom, azért az idézőjelek, mert nem csak írott példákat hozok, hanem másfajta szövegeket is, pl. filmeket.

 -  A tér visszhangja megfogalmazás kissé sejtelmes számomra, ez konkrétan a tér berezndezésének elemzését jelenti?

 A térvisszhang (spatial echo) alatt azt értem, amikor az olvasó személyén keresztül egy bizonyos szituációban, pl. emlékek által generálva, megkettőződik a tér, és a két konstrukció egymással párbeszédbe kezd. Gondolok itt olyasmire, amikor visszatérünk egy olyan helyre--pl. volt iskolánk--ahol régen, adott esetben évtizedekig nem jártunk, és ahol ugyanazon tér keretei közt együtt 'él' az emlék-tér és a jelen-tér.

 -       Ha röviden 5 mondatban össze tudná foglalni az előadását mit mondana?

 Ennek a térvisszhangnak egy speciális alfaja az, amikor SF (science fiction) narratívákban a jelen tér-koordinátákat használja a szerző, de az ismerős teret megváltoztatja, 'elidegeníti.' Ezáltal a teret az olvasó/néző egyszerre üdvözli ismerősként, és érzi másnak, idegennek.

Az ilyen művek gyakran disztópiák. Gondolok itt pl. az olyan poszt-apokaliptikus SF (science fiction) szövegekre, melyek az urbánus környezetet alakítják át: kipusztítják belőle az embereket,

lerombolják az épületeket (földönkívüliek támadása, vírus, természeti kataklizmák; jó példák erre az I Am Legend, a Day After Tomorrow vagy a Világok harca), egyszóval diszfunkcionálissá tesznek egy funkcionális teret. Az ismerőssége folytán azonban ez a sérült tér ott visszhangzik az olvasó által ismert élő, egészséges térben. Előadásomban ezt a jelenséget járom körbe.

 -     Lehetségesnek tartja, hogy 15 percbe beleférjen az előadása? mert sok tanár például panaszolta a rövid időt, ami ki van szabva. Vagy olyan témát választott tudva az időkorlátot, amivel nem lépne túl azon?

A 15 perc valóban nem sok, de úgy érzem, hogy ha ennyi idő áll rendelkezésre, akkor ebbe kell beleférnem. Az idő hosszának mérlegelésénél a bizottságnak figyelembe kellett vennie a jelentkezők nagy számát, illetve azt, hogy túl sok párhuzamos szekció szétforgácsolja a közönséget, és azt is, hogy így is hosszúra nyúlik a munkanap. Az időzítés általában nem szokott gondot okozni. A témaválasztásomat ez nem befolyásolja, szerintem bármiről lehet órákig beszélni. Az én feladatom az, hogy a szabott időkorlátok közé kerek és értelmes előadást szerkesszek.  Remélem, hogy ez sikerülni fog.

Az angol mint lingua franca napjainkban

Minden kornak megvan a maga lingua francája, közvetítőnyelve. Napjainkban egyértelműen az angol nyelv tölti be ezt a szerepet. Ebből fakadóan az angolnak számtalan, különböző presztízsű változata alakult ki, ezekről is szól majd a csütörtöki előadás. Az előadó, Illés Éva szavai következnek:

’’A lingua franca az egyik leggyorsabban fejlődő kutatási terület, hiszen az angolt nagyrészt mint lingua francát használják a  főleg nem anyanyelvű beszélők. Mivel nyelvhasználatról van szó, a kutatás  nagyon kapcsolódik a pragmatikához.

’’Vannak olyan irányzatok a lingua francán belül, amelyek szerint  az angol, mint lingua franca  esetleg egy variánsa az angolnak, mint az indiai angol. Ezt a variánst   le kellene írni, kodifikálni kellene. Ezzel foglalkozik a Bécsi Egyetem VOICE nevű projektje, amely egy nagy korpusz, ami a közelmúltban készült el.  Miközben ez készült,  egyre inkább úgy tűnt, hogy itt nem is egy önálló nyelvváltozatról van szó, hanem inkább arról, hogy hogyan használják az angolt mint lingua francát. Inkább a funkció a fontos, nem a forma, a pragmatika pedig éppen erről szól. A formával foglalkozik a nyelvtan és a szemantika. A pragmatika a gyakorlati jelentéssel foglalkozik, hogy hogyan értjük meg egymást, annak ellenére, hogy minden szónak lehet ezerféle jelentése egy aktuális kontextusban. Itt kapcsolódik a pragmatika a lingua francához, amelynek főleg a pragmatikai aspektusain van a hangsúly. Hogy hogyan használják a beszélők az angolt, amely egyik résztvevőnek sem az anyanyelve. Itt is persze vannak változások, mert az elején ki akarták teljesen zárni az anyanyelvűeket ebből, de az anyanyelvűek ugyanúgy részt vesznek ebben a nemzetközi kommunikációban, ha kisebb számban is, mint a nem anyanyelvűek.’’

’’Abból szeretnék kiindulni, hogy mit gondolnak a laikusok a lingua francáról. Mert mikor megkérdezi valaki tőlük, sokan azt mondják, hogy ez egy hibás angol. Fontos hangsúlyozni, hogy tulajdonképpen nem erről van szó; ez nem  hibás angol, ez egy nyelvhasználói angol, csak a nyelvhasználók nem feltétlenül anyanyelvűek. Mindemellett az anyanyelvűek sem használják hibátlanul az anyanyelvüket, ahogy mi sem használjuk hibátlanul a magyar nyelvet. A lingua franca érdekessége, hogy hogyan értik meg egymást a különböző anyanyelveket beszélők, hogyan igazodnak egymáshoz a kommunikáció során, mert egy lingua franca kontextusban  sokkal jobban kell igazodni a másikhoz. Tudni kell, hogy körülbelül milyen szavakat ismer, mit ismer a világból, hol vannak a közös területek. Itt arról van szó, hogy olyanokkal beszélnek emberek, akik egészen más kultúrából, egész más anyanyelvi alapokkal jönnek. Sokkal inkább a közös jelentések megbeszéléséről van szó. Ezt a folyamatot próbálják most ebben a lingua franca kutatásban leírni, elemezni’’

’’Rengetegféle angol van. Amerikai, dél-afrikai, ausztrál... Mindenkinek ugyanúgy kell alkalmazkodni, amikor az angolt használják.

Valahol valamelyiket standardnak tartják, rengeteg féle van. Az indiai angol teljesen más. Beleviszik a muszlim világot, az is egyfajta angol.’’

’’Magyarországon természetesen jelen van az angol mint lingua franca, pl. a külföldi cégeknél.

’’Nem beszélünk róla annyit amennyit kellene. Ezért akarom ilyen általánosan, nagyon sokan azt mondják, még a szakmában is, hogy ez hibás nyelv. Automatikusan elintéződik, hogy ez hibás nyelv, nem kellene ezzel foglalkoznunk, ezt ne tanítsuk, holott nem erről van szó.’’

Enyedi Ágnes előadásában egy kevesek által ismert, ám nagyszerű projektről hallhatunk majd.

Az előadás arról a Comenius projektről számol be, amiben mi itt a tanszéken több, mint két  éven keresztül vettünk részt négy másik ország csapatával. Ennek a projektnek az eredményeit szeretnénk megismertetni a jelenlévőkkel, teljesen mindegy hogy hallgatók vagy professzorok, mert hiába próbáltuk honlapokon ezt népszerűsíteni, igazából nem nagyon tudnak erről az egyetemen.

A német partnerek, akik a projektet vezették, eredetileg Lázár Ildikót keresték meg, hogy vegyünk részt a projektben amit terveztek. Rajtunk kívül egy bolgár, egy török és olasz csapat volt még tagja a konzorciumnak. Megterveztük egy online felületet és egy 15 tanórás online tananyagot középiskolások számára. Ezután minden országban kerestünk egy-egy középiskolai osztályt, akik egymással online kommunikálva, ezt az interkulturális tananyagot kipróbálták.

A tananyag része volt például, hogy melyik országban mit esznek reggelire, furcsa-e az, hogy a másik országban mit esznek, recepteket cseréltek, leírták az étkezési szokásaikat., Bemutatták az iskolájukat, zenéket válogattak és ehhez hasonló dolgokat. A 15 tanórás tananyag 15 héten át 1-1 órát vett igénybe a gimnáziumokban. Ehhez a tananyaghoz megterveztük a módszertant is, felkészítettük rá a tanárokat, hogy hogyan vezessék a csoportjaikat, és hogyan moderáljanak on-line tanulási folyamatot.

Minden országban 5 workshop keretében 50 egyéb tanárt is felkészítettünk a tananyag használatára, ami bárki számára rendelkezésre áll, aki szeretne keresni egy külföldi partner-osztályt, hogy egy hasonló projektet hozzon létre. Az online kommunikációnak a különböző hátteréről és módjairól írtunk egy könyvet, és itt leírtuk ennek az egész projektnek a tanulságait. Hát, valami ilyesmit csináltunk több mint 2 éven keresztül. 

 A gyerekek persze iszonyúan élvezték. Az előadáson majd mutatunk illusztrációkat arról, hogyan néztek ki ezek az online felületek, és miket hoztak létre a csoportok. Nagyon érdekes és tanulságos volt azt látni, hogy a gyerekek hogyan kezdtek egymással ezen az online felületen - fórumokon meg wikiken keresztül - kommunikálni. Először óvatosan, udvariasan, időnként saját magukat javítva. Érdekes, hogy hogyan tanulnak meg kicsit udvariasabban de nyíltabban kifejezni dolgokat. Az még nagyon fontos volt, hogy az angol senkinek sem volt anyanyelve, tehát abszolút kiegyensúlyozott terepet teremtettünk a nyelvhasználatra. A Moodle felületen meglévő dokumentumokat, pedig nyelvészetileg is meg lehet vizsgálgatni, hogy milyen szintű kommunikációt, vagy milyen nyelvhasználati szokásokat lehetett tetten érni ebben a felállásban, ahol a nyelvtanulók az angolt, mint lingua francát használják. 

Az interkulturális kompetencia fejlesztése szakmódszertani kurzusokon

Senki sem kérdőjelezi meg a hosszú történelemre visszanyúló egyetemi nyelvoktatás színvonalát. De hogy tudjuk-e használni az egyetemen elsajátított nyelvtudást, az már egy másik kérdés – ehhez nem elég csak a nyelvet ismerni. Lázár Ildikó tart majd előadást a konferencia szerdai napján, az ő szavai következnek.

 „Ezt az egész előadást arra szeretném kiélezni, hogy mennyire megváltozott, ahogyan nyelvet tanítunk. Az angol tanszék hosszú történelmének a tükre akar lenni ez a konferencia, és annak, hogy mennyire megváltozott, ahogyan nyelvet tanítunk, és mit nevezünk használható nyelvtudásnak. Interkulturális kompetenciát szerintem húsz évvel ezelőtt egyáltalán nem, tíz évvel ezelőtt pedig nem nagyon próbáltunk fejleszteni még az angol tanszékeken sem.”

 „Dolgoztunk azon, hogy a nyelvi kompetencia meglegyen, hogy a lexikális és a nyelvtani kompetencia meglegyen, hogy írni, érteni tudjunk. De egyáltalán nem dolgoztunk azon régebben, hogy kellenek ezeken kívül bizonyos készségek, ismeretek és attitűdök a sikeres kommunikációhoz, olyanokkal, akik nem ugyanott és nem ugyanúgy nőttek fel, mint mi. Az angolt persze időnként native speakerekkel (anyanyelvűekkel) használjuk, de legtöbbször lingua francaként, és akikkel használjuk, teljesen más kulturális és nyelvi háttérrel rendelkeznek. És úgy érzem, hogy nem nagyon készítjük fel erre még az angol szakosokat ma sem.”

 „Nincs feltétlen benne a tankönyvekben, a vizsgákban, nincs leírva, mégis szükséges ahhoz, hogy sikeresen tudjunk kommunikálni.”

 „Nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni, hogy az angol nyelvi órákon ismereteket kell szerezni, de annyi tény anyag van, amit megtanulni nem lehet még a fontosabb célnyelvi kultúrákról sem. Viszont fejleszteni kell például a megfigyelési készséget és az interpretációs készséget. Például ha valamit látok, azt hogy interpretálom magamnak. Képes vagyok-e felfüggeszteni a gyors ítélkezésemet, amire hajlamos mindenki, és esetleg megkérdezem, utánanézek, megtanulom, hogy ami nekem ezt jelenti, az nekik is ezt jelenti-e, egy szimbólum, egy kép, viselkedés vagy egy forma.”

 „Ebben egy kicsit több nyitottság kell, minden olyan idegen nyelvet beszélőnek, aki meg akarja a másikat érteni. Nem szabad rögtön azt gondolni, hogy amit látok, az rossz. Csak más. Valószínűleg oka van, hogy miért más. Miért tűnik például olyan önzőnek, magabiztosnak? Ennek valószínűleg okai vannak. Ehhez pedig kell egy olyan attitűd, amelynek fejlesztését bele lehet szőni a nyelvtanulásba, hogy ne az legyen, hogy teljesen tökéletes nyelvtudással teljesen idétlenül fogunk kommunikálni.”

 „Ez a kis előadás arról fog szólni, hogy míg az utóbbi 5-10 évben eleinte csak választható volt az interkulturális kommunikáció, most azért már a legtöbb módszertani képzésben benne van. BA szinten is, és a Szakmódszertan előadásban is benne lesz.”

 „Perspektívaváltás is. Látják az emberek, hogy nem elég nyelvileg korrektül, helyesen beszélni, annál több kell ahhoz, hogy boldoguljon az ember. Tulajdonképpen bármilyen interperszonális kommunikációnak jót tesz ez a perspektíva.”

 Identitás és márkázás felső fokon: diskurzushibridizáció a brit egyetemek online kommunikációjában

Elüzletiesedés, promóció és diszkurzushibridizáció- néhány elgondolkodtató kulcsszó Eitler Tamás előadásából.

-          Miről fog szólni az előadás?

Igazából arról szól az egész, hogy az egyetemek (vagy bármely más állami támogatásban részesülő intézmények) egyre inkább üzleti módon operálnak. Ezen belül az egyetemeknek a honlapjait vizsgálom, és a promóciós videofilmjeit, amiben érdekes módon azt figyeltem meg, hogy nem csak tudományos diskurzus folyik, hanem egyre inkább megpróbálják eladni magukat különböző hirdetési technikákhoz hasonló promóciós nyelv használatával és képi eszközökkel. Én pont ezt vizsgálom, hogy a képi és nyelvi eszközök hogyan erősítik fel egymás promóciós jelentését, és hogyan hibridizálják a korábbi tudományos nyelvet; illetve hogy ennek milyen hátulütői és előnyei vannak.

-          Pozitív vagy negatív jelenség a diskurzushibridizáció?

Attól függ, hogy honnan vizsgáljuk. A globálisan változó világban, az egyetemek szempontjából létfontosságúvá vált, az állami források megcsappanásával, hogy be tudnak hozni olyan tőkét, amellyel továbbra is működőképessé tudják magukat tenni. Így nyílhat lehetőség a tandíj csökkentésére. Pozitív, ha arra gondolunk, hogy flexibilisebbek az egyetemek és anyagilag is függetlenednek mondjuk az államtól valamilyen szinten. De negatív is, mert emiatt sokkal nagyobb lesz a beleszólásuk az üzleti élet szereplőinek az egyetemek működésébe. Míg az üzleti szereplőknek rövidtávú érdekeik vannak, addig az egyetemek ellátnak nagyobb társadalmi feladatokat is. A kérdés az, hogy mi a szerepe az egyetemnek ill. fenntartható-e a szerepe?

-          Előadásában lesz valamilyen hivatkozás a magyar egyetemekre?

Végeztem kutatásokat, és van is ezzel kapcsolatban publikációm, hogy Magyarországon milyen a helyzet. Végül is miért ne lehetne, ha már az ELTE-n vagyunk, egyik sokkoló képként lejátszani a Bölcsészkar honlapjáról egy felvételt. Szoktam ilyesmivel sokkolni a közönséget, hogy mi hogy állunk ehhez képest. Nyilvánvalóan nálunk később kezdődött el a promóciós nyelv beszivárgása a tudományos nyelvbe, amiket az egyetemek képviselnek.

 Turisztikai angol tanítása az ELTE-n

Adorján Mária előadásában egy újonnan kínálkozó, speciális nyelvtanulási lehetőségről hallhatunk majd.

-          Pár mondatban összefoglalná miről fog szólni az előadása?

Egy BA szakos hallgatók körében folytatott felmérés során beigazolódott, hogy nagy igény van gyakorlatban jól hasznosítható ismereteket kínáló kurzusokra, amelyek konkrét szakterületre specalizálódnak, így a későbbi elhelyezkedést segítik. A 2011 tavaszi félévében

meghirdetett Turizmus kurzuson a hallgatók nem passzív befogadóként kapták meg a tananyagot, hanem digitális portfóliót hoztak létre olyan feladatokból, amelyeket majd leendő munkaadóik várnak el tőlük, ha idegenforgalmi területen helyezkednek el. Magyarországon jellemzően „nyelvi közvetítői” feladatokat is elvárnak az ELTÉ-n végzettektől, ezért kipróbálták például hogyan kell jó reklámot, idegenvezetői szöveget, főnöknek szóló összefoglalót, vevői elégedettség kérdőívet írni és turisztikai szövegeket jól fordítani angolra.

Az előadásban példákat mutatok be a hallgatók által készített digitális munkákból.

- Miben más a turisztikai angol tanítása az ELTE-n, mint más egyetemeken/főiskolákon?

Az Anglisztika BA szakos hallgatók nem kapnak turizmusra épülő szakképesítést,hiszen ez csak egy a választható kurzusaik közül. Ez egyrészt pozitív, mert a tananyag összeállításakor nincs vizsgakötöttség, nem kell például konkrét jogszabályokat megtanulniuk, és foglalkozhatunk olyan egészen új kérdésekkel, amelyek még nem szerepelnek a jelenleg használt tankönyvekben. Másrészt viszont, ha ezen a területen szeretnének elhelyezkedni, „papírral” nem tudják bizonyítani, hogy milyen ismereteket szereztek. Ezen segít a portfólió, amelyet csatolni tudnak az önéletrajzhoz és a motívációs levélhez.

A tananyag feldolgozásának módszere is különbözött a megszokottól, mivel a kurzusrésztvevői otthon készültek elő az órákra az internet segítségével, nagyon lelkesen. A félévsorán gyakorlatilag lefedtük azokat a témaköröket, amelyeket a Turizmus és Vendéglátásszakos hallgatók tanulnak, sőt, a tantervet és a feldolgozás módját tekintve az ELTÉ-sek néhány területen naprakészebbek és önállóbbak.

-  A turisztikai szakok évről évre a legsikeresebb szakok között vannak a pályaválasztás során. Mit gondol a friss diplomásoknak van még helyük a munkaerő piacon?

Igen, főképp azoknak, akik az angol mellett egy vagy két másik (esetleg egzotikus)nyelven is tudnak kommunikálni. A kurzus hallgatói közül sokan döntöttek úgy, hogy idegenforgalmi területen tanulnak tovább, vagy egy OKJ tanfolyamon, vagy BA Turizmusalapszakon egy más főiskolán, de olyan is van, aki máris dolgozik részmunkaidőben.

 A műfaji meghatározás ördögei – gondolatok Aldous Huxley The Devils of Loudun című könyvének fordítása kapcsán

A fordítás művészete, a műfaji meghatározás nehézségei, avagy rövid betekintést kapunk Czigányik Zsolt előadásába.

Huxley Magyarországon egy kevésbé ismert könyvéről van szó, azért is mert még nem jelent meg magyarul. Az lesz a magyar címe hogy Loudun ördögei. Én lefordítottam ezt a könyvet, és meg fog jelenni ideális esetben a konferenciára, ha nem akkor pár héttel később egy kiadónál. Erre utal a címben ez ilyen kis szellemesség akart lenni.

 Amikor először találkoztam vele, azt hittem, hogy elírták a Londont. De ez a Loudun egy francia kisváros ahol ez a történet játszódik. Ez egy történelmi regény, de mégsem az. Ez magyarázza meg valamennyire a cím második felét hogy a kérdés az, hogy mi is a műfaja ennek a könyvnek.

-Mit tudna röviden elmondani a regényről?

Én ezzel kapcsolatban akarok elmondani egy pár dolgot az előadásban. Nyilván azért beszélek erről a könyvről mert most fordítottam le és egy fordító elég közeli kapcsolatba kerül a szöveggel. Úgy gondolom hogy nagyon hasznos következményei lehetnek kritikusként is. Bárki bármilyen mélységű kapcsolatba kerül ezzel a könyvvel, az egyik első kérdése az lesz hogy mi is ez tulajdonképpen. Egy megtörtént történelmi esetet ír le egy 17. században egy plébánost ebben a francia kisvárosban megégettek, boszorkányság vádjával. És ezt a történetet mutatja be minden irányból Huxley. Az összes lényeges szereplőjét részletesen. És emellett szépen csendesen elmond nagyon sok mindent arról amit ő maga gondol a világról. Tulajdonképpen egy történelmi regényről beszélnénk ha regény lenne. A regény persze egy nagyon tág kategória ha akarjuk belepréselhetjük ezt is ebbe, de magában ez tulajdonképpen egy esetnek a leírása, azt persze dramatizálva, és abból egy narratívát teremtve. De az egész könyvben nagyon jelentős az, hogy milyen hátteret vázol fel Huxley. Tulajdonképpen a felvilágosodást megelőző korszakból kiemel egy majdhogynem érdektelen esetet. Ha Huxley ezt nem bányássza elő valahonnan akkor senki sem emlékezne erre a esetre. De előbányássza és valamiért fontosnak tartja és nagyon fontos amit ennek kapcsán a világról mond. Nagyon érdekes vallástörténeti, valláselméleti fejtegetései vannak. És az ember és a világ viszonyáról.

-Pontosan miről is fog szólni az előadás?

Eléggé be kellett szűkítenem hogy miről is fogok beszélni. A fordítás kapcsán néhány reflexió lesz de itt először is arra kell válaszolni hogy mi is ez. Ezt a műfaji meghatározáson keresztül válaszolhatjuk meg. Itt ezzel a műfajjal fogok foglalkozni. Az angolok úgy hívják ezt, hogy non-fiction. Ezt nem is nagyon lehet lefordítani magyarra. Nincs is ilyen magyar terminus. Jobb híján  a történelmi regényt használhatjuk de ezzel is rengeteg nehézség van. Tulajdonképpen amit én körül akarok járni, az az hogy mitől történet valami. Ezt az író hozza létre, vagy ez már jelen van a valóságban? Vagy hogyan kapcsolódik össze az írói fantázia és a történelemben már adott, meglévő történet. Mit kreál az író és mi az ami már megvan? Létezik e már a történelemben egy eset vagy pedig az által van az, hogy mi írunk róla, olvasunk róla?

-Mennyi időt vett igénybe a fordítás?

 Fél évig tartott a lefordítása, naponta néhány oldal.

Huxley leginkább a szép új világról ismerjük. Negatív utópia.
De ez már az érett Huxley a háború utáni Huxley. 52-ben jelent meg ez a könyv először. Akkoriban elég sok ilyen esszé jellegű művet írt.
Sok az elmélkedés

- A könyv melyik része a kedvence?

Az utolsó fejezetet mindenképpen ajánlom az mindenképpen egy nagyon jó összefoglalás. Izgalmas dolgok vannak benne. Egyrészt a történet is izgalmas, meg az amit Huxley gondol róla és a történet ürügyén elmond azok is nagyon izgalmasak.

 A narratológia és a byroni verses regény

Bácskai-Atkári Júliát konferenciaélményeiről, Byronról és sikereiről faggattuk.

-          Nemrégiben a 7. Félúton Konferencia keretén belül tartott előadást szintén itt, az ELTE-n. Akkor milyen élményekkel tért haza? (Mit vár a mostani konferenciától?)

A 7. Félúton konferencia alapvetően pozitív élménynek bizonyult; általában nem szoktam kifejezetten fiatal kutatóknak vagy doktoranduszoknak szóló konferenciákon részt venni, de mindenképpen jó volt találkozni a részben természetesen egészen más
irányultságú előadókkal. A különféle területek, megközelítésmódok alapvetően inspirálóan tudtak, tudnak egymásra hatni - hogy csak egy példát említsek: az általam (is) művelt generatív történeti szintaxis kifejezetten pozitív fogadtatásra lelt, és ez későbbi együttműködésre ad lehetőséget, amely reményeim szerint új kutatási eredményekhez vezet. A mostani konferenciától részben természetesen azt várom, hogy - főként interdiszciplináris jellegéből adódóan – rendkívül sokszínű lesz, és egyben ez arra is jó alkalom, hogy betekintést kapjak számos kollégám kutatásába.

-         Miért pont Byront választotta előadása témájául?

Kutatási területem a 19. századi magyar verses regény narratológiai szerkezete, és ezzel összefüggésben vizsgálom a műfaj státusát a magyar mellett az angol irodalomban is. A mostani előadásom is lényegében ennek a komparatív vizsgálatnak egyfajta összegzése. Azt gondolom, hogy mindképpen érdekes azt megvizsgálni, hogyan történhetett, hogy a Byron által megteremtett műfaj sokkal nagyobb hatással bírt a magyar, mint az angol irodalomban (ahol Byron lényegében egymaga képviseli). Ez korántsem evidens, ugyanakkor szélesebb érdeklődésre is számot tarthat.

-         2009-ben Pro Scientia Aranyérmet kapott, mit jelent Önnek ez a kitüntetés?

A Pro Scientia Aranyérem számomra egy nagyon fontos támogatás volt - elsősorban egyébként nem is anyagi értelemben (bár az sem elhanyagolható), hanem lényegében a pályám elején kaptam egy nagyon pozitív visszajelzést az addigi munkámról, ami kétségkívül ösztönzően hatott a továbbiakra. Ilyen értelemben a kitüntetést egy
nagyon fontos kiindulópontnak tekintem. Ezen túlmenően tagja lehettem a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának is, ami egyrészt kiváló programokon való részvételt tesz lehetővé, másrészt rengeteg teljesen más területen dolgozó, de igen magas színvonalú munkát végző emberrel ismerkedhettem meg.

 125 éve, 1886-ban nevezte ki Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az angol nyelv- és irodalom első magyarországi professzorát, Arthur J. Pattersont az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjén. Konferenciánk ennek az eseménynek állít emléket, bemutatva, hogy az évek során miként alakult az angol-amerikai kutatási terület, mi a mai helyzete, feladata, lehetősége Egyetemünkön, és ehhez kapcsolódva a világon is. Törekvésünk, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelt anglisztika és amerikanisztika minden részterületének új és fontos tudományos elméleteit, kutatási témáit, gyakorlati eredményeit a szélesebb nyilvánosság elé tárjuk, így olyanok is megismerjék az Intézetünkben folyó munkát, akik más kutatási területen dolgoznak vagy folytatnak tanulmányokat. A konferencia nyelve magyar, mindenkit örömmel látunk.